Sokat nézegettem az angliai képeket és feltűnt, hogy a rendezett kertjeik egyik fontos eleme a kerítés. Ami elválaszt és keretet is ad. Elválasztja a kertet a környező területtől. A szomszédtól, akinek más az ízlése, máshogy alakítja a kertjét, vagy esetleg sehogy. Figyeltem a kertes facebook csoportok képeit. Igen sokféle megoldást alkalmaznak a kertekben. Pont, mint ahogy nálunk is volt mindenféle, amit a korábbi tulajdonostól örököltünk.

Az egyik a betonoszlop drótkerítéssel. Teljes be és kilátás. Bármi is kerül a saját területre, az összefolyik, nagyrészt ellényegtelenedik és eltűnik. Hiába van szépen kialakított ültetési terv, ha két lépéssel mellette a szinte láthatalan kerítés túloldalán  ott a szétesőben lévő akármi. Nekünk kezdésnek volt tujánk drótkerítéssel az egyik, nagyon kedves szomszédunk felé. Ez volt a sajátunk és ez volt a legborzasztóbb álapotban, miharabbi cserére szorult. 

Lemezkerítés. Örök darab. Nincs fenntartási költég. Nincs átlátás. A nyugat felőli oldalunkon ez van, de sajnos nem illett a terveinkhez, mert felénk volt a hátulja. Barna vas, fehér lemez. Mostanában láttam antracit színben is, de az ára hervasztó, akárcsak a belőle áradó ötven fok nyáron. 

Harmadik variáció, betonkerítés egyenesen a nyolcvanas évekből. Ilyet találtunk hátul, némi ásatás után, amikor leszedtük a ck lapokat a rozsdás vasrudakról, amik tartották.  Máig nem értem, miért takarták el a teljesen vállaható szürke felületet egy tök ramaty állapotban lévő másik szürke cuccal. Mindegy is. Lebontottuk és azóta is jól működik a zöldségesben. Én megkedveltem a maga letisztult, kicsit elhasznált, ipari jellegét. Ennek folytatásakéntvolt még egy nyúlketrec tele lommal, mint térhatároló elem. Az csak később derült ki, hogy mögötte nem folytatódik a beton, csak a csóri zöld drótkkerítés, rozsdás vasakkal tartva. 

Elsőként a drótkerítést cseréltük barna fakerítés elemekre. Ez óriási változást hozott, és jó nagy stresszel járt. Mert minden megoldás drága. Nagyon. tehát elsőre jót kellett válaszatnom, vagy nekem annyi! Hát nem annyira sikerült, mert nem voltam elég bátor. Már akkor nagyon tetszett a fekete kerítés, de csakúgy, mint a fekete cserépről, erről is sikeresen lebeszéltek. Mindkettő esetében átmenetileg. A tető volt a drágább mulatság, mert ott felkerült a kocsibeálló tetejére a piros, amit két év múlva, a teljes tetőcserekor leszedett egy szerencsés versenyző és jelképes összegért boldogan távozott vele. Szerencsére a férjem is egyetértett azzal, hogy kisebb így a fájdalom, mint egy tetőnyi cserepet megvenni a nem tetsző színben és utálni az idők végezetéig. Piros ment, antracit jött. Imádjuk azóta is. Hozzáteszem, ez közel 10 éves sztori, akkor még nem drágakő árban mérték a tetőcserepet. Manapság már néznénk a két színű tetőt…

A barna kerítéssel együtt több tízméternyi nádkerítést is felraktunk a baloldali fémkerítésre. Ez is nagyon rossz döntés volt. Mert nem volt olcsó, de legalább irtó ronda lett. Viszont a fémváz 4 évig tartotta. Szóval jó hosszú ideig nézegethettük, ha már megvettük. Na ez lett legelőször cserés feketére! És ezzel ismét  közelebb kerültünk a megálmodott Kis Angolkerthez.